Borkóstolás megannyi céllal
Kollégáink karácsonyfája alá minden évben kerül két-három üveg minőségi bor, ez nálunk már hagyomány. Idén azonban egy új ölettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy szeretnénk, ha ők maguk választanák ki a kedvenc boraikat, éppen ezért tartottunk egy borkóstolót.
A borkóstolás során több féle vörös, rozé és fehérbort kóstoltunk meg. Megtanultuk, hogy mi a korona, hogy milyen aromákat kereshetünk az illatokban, hogyan kell megállapítani a bor érettségét… talán túl sokat is megtudtunk ezekről az italokról, azt is megtanultuk, hogy mi az eredménye a fokoknak.
A kóstoló alatt finom sajtokkal és apró falatkákkal színesítettük az eseményt, de csak annyira, hogy ne nyomják el a borok varázslatos aromáját.
A borkóstolás alatt és után minden jelenlevő kiválaszthatta a számára legjobban ízlő bort, ami ott fog rájuk mosolyogni a fa alat, többi kollégánk pedig a lehető legtöbb információval felvértezve szavazhatta meg, mely borokkal szeretnének találkozni.
Fivérek - boraink eredete
A Greptonnál a karácsonyi ajándékcsomagjaink összeállításakor a tavalyi évhez hasonlóan idén is a szekszárdi Fivérek Borbirtok mellett tettük le voksunkat.
Szekszárdi pincelátogatásunk során, immáron sokadik alkalommal betekinthettünk egy lendületes, fiatalos, modern, mégis tradicionális eljárásokkal is dolgozó, rohamléptekben fejlődő pincészet működésébe, a vidéki borturizmus világába és szépségeibe. Mind a Fivérek Borbirtok borászatban tapasztaltakkal, mind pedig a megkóstolt friss, vagy féltve őrzött, tölgyfa hordókban érlelt idősebb tételekkel, az idei évben is maradéktalanul meg lettünk győzve.
A 3 választott tétel közül az egyik a tavalyi évben nagy sikert aratott Birtok vörösbor, ami magában hordozza az igazi szekszárdi jegyeket és minden kétséget kizáróan a borász keze nyomát. A siller, ami a különlegességének és egyediségének köszönhetően a legnagyobb érdeklődést váltotta ki köztetek, ezzel pedig a legtöbb szavazatot is gyűjtötte. Fogyasztása kifejezetten ajánlott a karácsonyi halászlé mellé. Végezetül pedig a borvidék egyik ikonikus szőlőfajtájából készült bor a kadarka, amely könnyedségével és fűszerességével egyaránt kiváló társ lehet az esti beszélgetéseknek vagy éppen a családi/baráti vacsoráknak.
A Fivérekről, boraik eredetéről és természetéről többet tudhat meg a https://fiverek.hu oldalon.