
Nagy öröm volt részt venni az AI Summit Budapest 2025 eseményen, amely a régió legnagyobb mesterséges intelligencia fókuszú konferenciája volt, több mint 3 500 résztvevővel és száznál is több előadással.

Idén nyáron a Grepton is csatlakozott a Bringázz a munkába! kihíváshoz, amelynek célja, hogy minél többen válasszák a kerékpárt a mindennapi ingázáshoz. A program az egészségmegőrzést, a környezettudatosságot és a

Az elmúlt időszak egy paradigmaváltás kezdetét hozta el, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) folyamatos fejlődése és az általa megnyíló új lehetőségek állnak. Hisszük, hogy a technológiában rejlő megoldások mind

Nagyon izgalmas hétvégén vagyunk túl: csapatunk részt vett az eXtremeMan Nagyatád Ironman távján, és nem is akárhogy – a just for fun kategóriában 4. helyen végeztünk, pedig leginkább a jókedv

Küldetésünk mindig is az volt, hogy a modern adatkezelési megoldásokat ne csupán implementáljuk, hanem élménnyé tegyük. Ezt a szellemiséget 2022-ben vittük be az Óbudai Egyetem falai közé, ahol azóta Business

2025. június 17–27. között Genf adott otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) éves tanácsülésének, amely a globális távközlési ökoszisztéma egyik legfontosabb döntéshozó fóruma.

Nagy öröm volt részt venni az AI Summit Budapest 2025 eseményen, amely a régió legnagyobb mesterséges intelligencia fókuszú konferenciája volt, több mint 3 500 résztvevővel

Idén nyáron a Grepton is csatlakozott a Bringázz a munkába! kihíváshoz, amelynek célja, hogy minél többen válasszák a kerékpárt a mindennapi ingázáshoz. A program az

Az elmúlt időszak egy paradigmaváltás kezdetét hozta el, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) folyamatos fejlődése és az általa megnyíló új lehetőségek állnak. Hisszük, hogy

Nagyon izgalmas hétvégén vagyunk túl: csapatunk részt vett az eXtremeMan Nagyatád Ironman távján, és nem is akárhogy – a just for fun kategóriában 4. helyen

Küldetésünk mindig is az volt, hogy a modern adatkezelési megoldásokat ne csupán implementáljuk, hanem élménnyé tegyük. Ezt a szellemiséget 2022-ben vittük be az Óbudai Egyetem

2025. június 17–27. között Genf adott otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) éves tanácsülésének, amely a globális távközlési ökoszisztéma egyik legfontosabb döntéshozó fóruma.