Süli András elnök 1994 óta dolgozik a Protomix csoportnál, mérnök közgazdász
végzettségű. 2002 óta a Protomix Zrt. vezérigazgatója.
A Grepton Zrt. elnökeként feladata a cég kereskedelmi tevékenységének, piaci jelenlétének erősítése, részvétel a stratégiai célok megfogalmazásában.
A Grepton igazgatóságának elnöke. Gruhala Péter vezérigazgató Gruhala Péter 1985-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Főiskolán, majd 1992-ben a Corvinus Egyetemen közgazdász diplomát is szerzett. Ügyfélkapcsolat kezelési megoldások elismert szakértője, aki az elmúlt több mint tíz évben a világ vezető informatikai és tanácsadó cégeinél - Oracle, Siebel, IBM és a Deloitte – töltött be vezetői pozíciókat. A Grepton operatív irányításáért 2010. februárjától felel. Marton László értékesítési igazgató Marton László a PSzF-en szerzett szakközgazdász diplomát, majd informatikai és pénzügyi terülten dolgozott, többek között a SZŰV-nél, Dorsum zRT-nél. Az IBM csapatához 2000-ben csatlakozott a pénzintézeti üzletág kereskedelmi képviselőjeként. 2006-ban a pénzintézeti- és retail üzletág kereskedelmi igazgatója lett, 1 évre rá pedig az IBM teljes nagyvállalati üzletág kereskedelmi igazgatója volt. 2010. márciustól a Grepton értékesítési igazgatója. Schmidt Vilmos üzletág igazgató, Grepton Üzleti Megoldások (GBS) 2002-ben csatlakozott a céghez, 2008. október 1-től a cég kereskedelmi vezetője, 2010. április 1-től a GBS üzletág igazgatója. Új szerepkörében feladata, hogy egy új stratégia szerint működtesse a Grepton egyik alappillérének számító üzletágát. Magyar Gábor üzletág igazgató, Grepton Service Center (GSC) A Grepton Service Center vezetője. 1998 óta dolgozik a Protomix csoportnál, feladata a cég legnagyobb létszámú stratégiai területének szakmai és operatív irányítása. Palkovits József HR vezető 2008 márciusa óta a cég HR vezetője. A felsőfokú humánerőforrás-végzettségű szakember feladata többek között a toborzás-kiválasztás és a képzés szervezése, a cég humánpolitikai folyamatainak irányítása. Horcsin Lilla pénzügyi vezető Horcsin Lilla 2009. májusában csatlakozott a Grepton csapatához, mint kontroller és 2010. áprilistól vette át a pénzügyi osztály vezetését.
Közgazdász végzettségét a Pénzügyi- és Számviteli Főiskolán szerezte, később mérlegképes könyvelői tanulmányokat is sikerrel folytatott. Mielőtt a Greptonhoz került volna, több multinacionális cégnél (Euronet, Genpact, GTS) és magyar középvállalatnál (CNW Rendszerintegrációs ZRt) is dolgozott így tapasztalatát főleg szolgáltatás és IT vállalatoknál szerezte. |